Főmenü
Támogatóink
Belépés
Időjárás
| Designed by: |
|
Orbán Orsolya Csörög a telefon. Édesanyám felveszi, hallgatja, amit mondanak neki, feltesz pár rövid kérdést, azokra feltehetően megkapja a választ, elköszön, majd leteszi a kagylót. A nevem kiabálja, besietek, hisz kíváncsi vagyok kivel és miről beszélt, mindent tudni akarok. Emlékszel a múltkor a tévében néztük a lányokat, akik zenére egyszerre emelgetik a lábukat a vízben, csodálatos ruhában?- kérdezi. Hogyne emlékeznék, azóta rengetegszer álmodtam azt, hogy én is ott vagyok köztük. Péter bácsi telefonált, hogy indítanak egy szinkronúszó egyesületet, ahova szeretettel várnak minden úszni tudó kislányt. Így kezdődött ez a 13 évvel ezelőtti történet… Pár nappal ezelőtt csörgött a telefonom, édesapám hív, meghallgatom, felteszek pár rövid kérdést, amikre megkapom a válaszokat, elköszönök, majd leteszem a telefont. Azt mondta, alapítunk egy új egyesületet. Az indokait megértem és támogatom mindenben. A feladatom kommunikáció szakos hallgatóként mi más lehetne, minthogy írjak, írjak és írjak. Az érzéseimről, a sportról, róluk, az egyesületről és a többiekről. Tizenkét évig voltam tagja egy szinkronúszó egyesületnek, de a múlt idő használata nem helytálló, hiszen, azért, mert bár nem sportolok versenyszerűen, a csapattársaim még mindig a csapattársaim, és jó néhányan a barátaim is. Tények, számok és adatok helyett álljon itt néhány sor, hogy mit jelent számomra a sport? Mindent. Megtanultam küzdeni, megtanultam izgulni a másikért, megtanultam, hogyan kell viselkedni versenyhelyzetben, megtanultam tisztelni a jobbat és a gyengébbet is, megtanultam tartozni valahova, tudom milyen veszíteni, átéltem sérülést, győzelmet, átléptem, jó néhány akadályt, tanultam alázatot. Tudom milyen lemondani egy-egy jó bulit, mert másnap reggel edzés van. Tudom, milyen 14 évesen nem elfogadni egy szál cigit, egy doboz sört, mert a többiek számítanak rád, és bíznak benned, hogy bírni fogod a víz alatt. Ők a második családom. És, hogy kik ennek a családnak a tagjai? Íme: Azt a feladatot kaptam, hogy mutassam be a többieket is. Gondoltam, hogy nagyon egyszerű dolgom lesz, hisz az elmúlt több mint egy évtizedben szinte együtt éltünk. Később rájöttem, hogy ez nem is olyan egyszerű. Mégse írhatok a bulikról, a pasikról, a problémákról... Személyes legyen, baráti hangvételű, számok és dátumok nélkül. Nekifogtam. Chrenóczy- Nagy Zsófia Zsófi is, akárcsak a többiek ezen az oldalon, már a kezdetektől tagja volt a csapatnak. Közülünk ő a legeredményesebb, hisz azon kevesek közé tartozik, akik vidéki városból érkezve eljutottak a junior válogatottság szintjéig, ami ebben a sportágban nem kis teljesítmény. Mára ő is befejezte az aktív versenyzést, de gondolkodás nélkül igent mondott, amikor a szüleim felkérték, hogy legyen ő is segítő. Idén érettségizett és ugyan eredményt még nem tudunk, de kijelenthetjük, hogy ezt az akadályt is sikerrel vette és szeptembertől egyetemre fog járni. Werner Dalma és Szandra Róluk azért egy „fejezet” alatt beszélek, mert számunkra ők egy fogalom. Az ikrek. A kicsit szétszórt, kicsit álmodozó, kicsit lökött ikrek, akiknek hatalmas a szívük, és akik a kűrök közben átváltoznak egy-egy precíz, érett nővé. Róluk is kijelenthetjük, hogy érettek, legalábbis a bizonyítványuk, már a nyomdában van, és biztos vagyok benne, hogy jövőre valamelyik felsőoktatási intézmény folyosóján összefuthattok velük is. Bartelmesz Rita Ha őszinte akarok lenni, Ritáról nagyon keveset tudok. Sosem edzettünk együtt, mert ő egy idősebb korosztály, és sajnos most a véleményét sem tudtam megkérdezni, mert épp a szakdolgozata megvédésére készül. Ha valamit mégis meg kellene említenem róla az az, hogy neki van a legszebb spárgája, hogy saját maga koreografálta a kűrjeit, és tervezte a fellépő ruháit. Sajnos kicsit későn kezdett el szinkronúszni, így a tehetsége a versenyeken már nem mutatkozhatott meg, de a bemutatókon az egyik legnagyobb sztárrá nőtte ki magát. Pusztai Réka Lásd az elnökségi tagoknál. Ha a szöveg esetleg a weblap más részeiről ismerősen hangzik, az azért van mert, mint mondtam az én dolgom, hogy írjak, írjak és írjak. Hahó!
akkor: Ide várunk Téged is! Jelentkezz a honlapon: az Elnökségnél, e-mailben vagy telefonon Csillánál, vagy Rékánál!
Sportolóinkat jobban megismerheti majd az itt kialakításra kerülő közösségi oldalon. Kérem, nézzen fel honlapunkra rendszeresen, folyamatosan fejlesztjük! |